BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS

A FŐVÁROS és VIDÉKE ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Csepel

Csepel-sziget története elválaszthatatlan a sikeres 19. századi magyar zsidó vállalkozó-nagyiparos prototípusának is tekinthető Weiss Manfrédtól és a főművétől, az 1892-ben Csepelre telepített hadianyag- és gépgyártól. A két világháború között ide került Mauthner Ödön vállalata is. Csepel lakói közül 1941-ben 902 (2 százalék) volt tagja az izraelita felekezetnek, rajtuk kívül 262 (0,6 százalék) keresztény vallású csepeli esett a zsidótörvények hatálya alá. 1944-ben is 900 körüli volt a csepeli zsidók száma. Csepelen a Weiss Manfréd Művek és a Tsuk-szőrmegyár épületeiben rendezték be a német megszállók és a kollaboráns magyar hatóságok egyik internálótáborukat, ahová a Budapesten különböző okokból letartóztatott zsidókat zárták. Július végéig több mint tízezer embert hurcoltak a különböző csepeli telepekre. A csepeli zsidókat is a Weiss Manfrédféle gyár egyik épületébe, a kerékpárraktárba zárták. Oda hurcolták Dömsöd, Kiskunlacháza, Ráckeve, Szigetszentmiklós, Taksony és Tököl, de valószínűleg Dunaharaszti zsidóit is, összesen körülbelül 2000 embert. Június végén, július elején a Csepel különböző táboraiban raboskodó zsidókat a budakalászi gyűjtőtáborba deportálták. Onnan július 6-a és 8-a között kerültek Auschwitz-Birkenauba.

A csepeli hadiüzemekben mintegy nyolc zsidó munkaszolgálatos-század dolgozott. Parancsnokuk, Almássy százados rendkívül brutálisan bánt velük. Sokukat november végén a józsefvárosi pályaudvarról deportálták a birodalomba, ahol különböző koncentrációs és munkatáborokba kerültek.

A háború után 80 túlélő tért vissza Csepelre.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 807-889, Vági Zoltán Végső István

Bejelentkező űrlap

>> Címlap Elveszett Közösségek Központi járás Csepel